2009. szeptember 22., kedd

Linus szerint a Linux túl nagy

Már lehet olvasni több forrásból is, hogy a LinuxCon-on Linus Torvalds azt jelentette ki, hogy a Linux kövér illetve nagy, aminek következtében már támadásba lendültek a spekulátorok a világhálón.

Természetesen a legtöbb cikk teljesen eltér a tárgytót, tovább viszik a gondolatot illetve érdekesebbnél érdekesebb mérésekkel próbálják ezt bizonyítani.

Amit Linus el próbált magyarázni, hogy a rendszermag(más néven Linux kernel) túl sok mindent tud és már nem az a kis gyors fürge rendszermag amit 15 éve megálmodott, persze már dolgozik is a terven hogy újra ebbe az irányba menjen.

Aggodalomra viszont semmi ok, ugyanis ez most nem jelenti azt, hogy minden új Linux verzió lassabb lesz mint az előző, mert amit a legtöbb cikk kivétel ez, elfelejti említeni, hogy a Linux rendszermag moduláris, tehát nem egy nagy darab akármi, amit csak teljes egészében lehet használni. Ha ez másképp lenne, akkor a mobiltelefon gyártók nem is gyártanának Linuxos telefonokat, amiből viszont tudjuk, hogy elég sok van és egyre több lesz.

Tehát tanulság szerintem az, hogy Linus nem csak mások termékét, hanem saját magáét is képes kritizálni, és nem csak arra, hanem szerintem javítani is képes lesz és akkor újra milliszekundumok alatt fogja lefuttatni a végtelen ciklusokat a Linux. :)

2 megjegyzés:

  1. Linusnak igaza van, de ahogy a kernel dagad, úgy gyorsul a vas is. Lehet, hogy újra kellene kezdeni a kernel faragasat nullarol? :-)

    VálaszTörlés
  2. A kód mérete nő, de azzal nem csökken arányosan a teljesítmény, viszont az igaz, hogy nehezebb optimizálni, de a fejlesztő tábor is a kóddal egyszerre nő. Szóval szerintem nem kellesz újra kezdeni.

    VálaszTörlés